SAJTÓKÖZLEMÉNY

SAJTÓKÖZLEMÉNY

„Együttműködés a magas egészségügyi ellátási normákért a betegségek megelőzésében, korai azonosításában és hatékony kezelésében a Bihor-Hajdú-Bihar Eurorégióban”

ROHU357

A ROHU 357 projekt eddigi eredményeiről, a prevenció fontosságáról tartottunk lakossági fórumot 2022. február 12-én Hajdúböszörményben. Az Együttműködés a magas egészségügyi ellátási normákért a betegségek megelőzésében, korai azonosításában és hatékony kezelésében a Bihar-Hajdú-Bihar Eurorégióban projekt keretében több eszköz is beszerzésre került, melyekről tájékoztatást kaphattak az érdeklődők.

A közbeszerzési eljárás eredményeként első lépésként a Bocskai Gyógyfürdőbe a terápiás, rehabilitációs eszközök érkeztek:

5 db masszázságy, 1 mágnesterápiás készülék, 2 lézerterápiás készülék, 2 Tens UH, 1 tangentor kád,  2 iszapsterilizáló szekrény.

Ugyancsak ebből a beszerzésből 1 vízalatti porszívó (úszómedence tisztítására alkalmas) és 4 db defibrillátor is beszerzésre került.

A Rohu357 A Bocskai Gyógyfürdő  öltözőszekrényei és beléptető rendszerének kialakításához szükséges eszközök, illetve GPS vevővel rendelkező led órák beszerzésére is beszerelésre a szerződés megkötése is megtörtént.

A projekt keretében Facebook oldal is működik, de további hasznos információk találhatóak meg a rohu357.hajduboszormeny.hu oldalon is. Illetve a szurovizsgalatom.hu oldal is létrehozásra került, itt mindenki tájékozódhat arról, milyen szűrővizsgálatok szükségesek az egészségünk megőrzése érdekében.

A lakossági fórumon örömmel fogadták a tájékoztatást az érdeklődők.

Az Interreg V-A Románia-Magyarország Program célja közös, román-magyar projektek finanszírozása, amelyek közös megközelítést, valamint innovatív megoldásokat követelnek, a határ mindkét oldalán felmerülő igények kiszolgálására, hozzájárulva ezáltal a jogosult terület fenntartható fejlődéséhez. A Program folytatja a régióban megvalósított határmenti együttműködéseket, összköltségvetése hozzávetőleg 232 millió euró, amelyből 189 millió euró az Európai Regionális Fejlesztési Alapból származó vissza nem térintendő támogatás. A támogatható határmenti terület a következő megyéket foglalja magában: Satu Mare, Bihor, Arad és Timiș a román oldalon, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés és Csongrád a magyar oldalon.

Jelen anyag tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.

ROHU-357

Együttműködés a magas egészségügyi ellátási normákért a betegségek megelőzésében, korai azonosításában és hatékony kezelésében a Bihar-Hajdú-Bihar Eurorégióban

Jelen weboldal tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.